TOP termékek

Blog

Téli játszótér

2022.01.18 12:19
Téli játszótér

                                                                             Téli játszótér

 

 

Télen pihen a természet, hogy aztán az első napsugarakkal újra éledhessen. Így tesz a játszótér is.

Kertünkben télen árván, kihasználatlanul állnak a csúszdák, hinták, homokozók.

Pihen a futóbicikli, a mászófal, de még a trambulinnak is csak a váza maradt kinn a hidegben.

A meleg még várat magára, de addig is vegyük számba azokat a játékokat, sporteszközöket, amelyekkel zárt térben is jól szórakozhatnak gyermekeink.

                                                         

A kerti csúszda keveseknek adatik meg, hogy lakásban is használható legyen, hiszen általában fixen van rögzítve a mászótoronyhoz, nagy helyet foglal.

 Pedig tudjuk, hogy a test irányításáért az idegrendszer felelős, amelynek fejlődéséhez sokféle inger szükséges a külvilágból.  De nem kell lemondani a csúszdázás öröméről télen sem! A csúszdáknak létezik kisebb, állványos változata is. Ezt bátran használhatják a kicsik akár a szobában is, fejlesztve ezzel az egyensúly érzéküket, koordinálva a mozgásukat.

A másik szobában is használható játék a hinta.

Gondoljunk csak a magzati korra, mikor az Anyuka mozgásával, testének mozgatásával, lépésével ringatja csemetéjét. Így magával érthetődő, hogy mikor megszületik egy baba, akkor nyugszik meg leginkább, ha bárki, de leginkább az édesanyja a karjaiba veszi és ringatja. 

Hintákból nagyon nagy a kínálat. Fészekhinta, tányérhinta, laphinta, csepphinta, baby hinta, retro hinta, és még hosszasan sorolhatnánk. A lényeg, hogy mindegyik fejlesztő hatással bír.

A választásnál vegyük figyelembe gyermekünk életkorát!

Következő blogunkban a csúszdák, hinták összeszereléséről lesz szó.